A szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata, amelyből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére." [Ptk. 6:58.§]
A szerződés (hétköznapi szavakkal: egyezség, megállapodás) megkötése egy három lépésből álló folyamat: 1./ előkészítés, 2./ egyeztetés és 3./ okiratba foglalás. Ez a folyamat aránylag kevés időt vesz igénybe szemben bármely jogi eljárással. A szerződés megkötésénél az idő nagyobb részét az előkészítés és az egyeztetés, a közös nevező megtalálása jelenti. Költségként az okiratot szerkesztő munkadíja merül fel, illetve a szerződés tárgyától függően egyéb kiadás is keletkezhet (pl. földhivatali díjak). A szerződés előnye, hogy annak tartalma - a jogszabályi keretek között - a feleken múlik, tehát maguk döntenek a saját jövőjükről.
Ha körültekintően és teljeskörű jogi tájékoztatás mellett kíván szerződést kötni, forduljon hozzám, több mint tíz évnyi tapasztalattal és érthető jogi tájékoztatással tudom segíteni a szerződéskötése folyamatát az okiratba foglalással együtt.
Landing Page Software