Körutazás a párkapcsolat és a gyermeknevelés körül blog

Bevezető

Életünk célja értékes kell legyen, az egyik ilyen érték a család. A család alapja az Alaptörvény szerint egy férfi és egy nő házassága. A tartós és boldog házassághoz azonban több összetevő szükséges.

A Michigani Egyetem kutatói a kutatásaik alapján arra jutottak, hogy a boldogtalan házasság a felek betegségre való hajlamát 35%-kal megnöveli, sőt az életüket is megrövidíti átlagosan 4-8 évvel. Ugyanennek a másik oldalát nézve elmondható, hogy a boldog házasságban élők egészségesebbek és hosszabb ideig élnek, mint a boldogtalanok. A kutatók ennek okát abban látják, hogy a boldogtalan házasságban élők krónikus és összetett pszichológiai ingerektől szenvednek, ami fizikai tünetekben nyilvánul meg. Ilyen tünet például a magas vérnyomás, szívbetegség, de súlyosabb megnyilvánulása is lehet, mint a depresszió vagy az erőszak. A jó házasság a kutatók szerint közvetlenül erősíti az immunrendszert, míg a válás gyengítheti az immunrendszer funkcióit. A Gottman Intézetben (Seattle) jelenleg is kutatják a párkapcsolatokat és a kapcsolatban keletkező konfliktusokat és azok helyreállítását célozzák.

A jelen rovat bevezetésével igyekszem megcélozni a tartós és boldog kapcsolatok erősítését, illetve a gyenge kapcsolatok helyreállítását, egyidejűleg szembeszállva azzal a köztudatban élő elképzeléssel, hogy az ügyvédek a felbomló párkapcsolatoknál nem elsimítják a konfliktust, hanem azt élezik. Írásaimmal a gyermeknevelés körüli gondolataimat is megosztani kívánom, tekintettel arra a jogalkotói előírásra is, miszerint a gyermek érdeke kell érvényesüljön.

A jelen írásaim természetesen nem mindenkire lesznek egyformán érvényesek, azaz aki úgy érzi, hogy jelenleg lelki krízisben, párkapcsolati krízisben van és mielőbb ebben jártas szakértőre van szüksége, inkább forduljon ide.

Olvasmányaimból máris megosztanék néhány fontos idézetet:

"A kommunikáció elmélete a szociális viselkedés leglényegesebb szabályszerűségeit képes megragadni, és feleletet ad az emberi kapcsolatok fejlődésének és zavarainak égető problémáira." (Buda Béla dr.)

"A legegyértelműbb jele annak, hogy a vitatkozás (és majd a házasság) nem lesz sikeres, az, ahogy a beszélgetés kezdődik." (John M. Gottman és Nan Silver)

„A házaspárok éveket töltenek azzal, hogy megpróbálják a másik gondolkodását, beállítottságát megváltoztatni, de ez lehetetlen. Mégpedig azért, mert nézeteltérésük lényegében alapvetően eltérő életstílusokban, személyiségekben és értékekben gyökerezik. Az ezek miatt történő vitatkozással csak az idejüket vesztegetik, illetve a házasságukat teszik tönkre. Ehelyett azt kell meglátni, hogy melyek azok az alapvető különbségek, amelyek a konfliktust okozzák. És meg kell tanulni úgy együttélni velük, hogy közben tiszteljék és becsüljék egymást. Csak ekkor lesznek képesek közös értelmet és célt adni a házasságuknak.” (John M. Gottman és Nan Silver)

„Mielőtt túlságosan fölhúzná magát, hadd mondjam el, hogy a férfiak úgy általában nemigen konyítanak a kapcsolatokhoz.” (Kevin Leman)

Kevin Leman: „Az ideális házasság intim kapcsolat, melyben férj és feleség közösen hoz döntéseket, napi szinten kifejezik egymás iránt a szeretetüket és a megbecsülésüket, és képesek bármiről beszélgetni anélkül, hogy tartaniuk kellene a másik fél ítéletétől, elutasításától vagy kritikájától. Szoros érzelmi kötelék fűzi őket egymáshoz. Akár hetekig is távol lehetnek egymástól, amikor újra találkoznak, ott folytatják a beszélgetést, ahol abbahagyták.” „ Az együtt töltött idő olyan melengető és élvezetes számukra, mint belebújni a kedvenc, puha papucsunkba egy hideg téli estén. Abban a biztos tudatban élnek, hogy a társuk szívből törődik velük, szereti, tiszteli és becsüli őket. Szavak nélkül is értik egymást. A házasság lényegénél fogva az egymás iránti tiszteletről szól – és a tisztelet bizony kétirányú utca.”

Tudtad-e, hogy a Polgári Törvénykönyv a szülők megállapodását 11 helyen nevesíti?

Megállapodás az, amikor mindkét szülő a megbeszélésük során, közös és egybehangzó döntésekre jut az adott konkrét kérdésben.

A jogalkotó főszabályként a szülők megállapodását rögzítette. Ez azt jelenti, hogy a szülők -- ha jogszabály eltérő rendelkezést nem ad --, akkor szabadon állapodhatnak meg a gyermekkel kapcsolatos kérdésekben. Bizony, a szülők kénytelenek egymást tiszteletben tartva, a gyermek érdekét legelső helyre téve egymással megbeszéléseket folytatni és közös döntést hozni. Ahogyan a szülők képesek döntést hozni abban, hogy a gyermeknek vegyenek-e és ha igen, akkor mikor biciklit, mobil telefont, stb., ugyanúgy más neveléssel, fejlesztéssel kapcsolatos kérdésekben is közös döntésre kell jutniuk. Ha nem képesek a gyermeket érintő lényeges kérdésekben (név választása, állampolgárság választása, tartózkodási hely választása, iskola választása ügyében) közös döntésre jutni, akkor kérhetik a gyámhatóságot, hogy helyettük, a gyermek érdekében hozzon döntést. Minden más kérdést a jogalkotó nem tekint olyan lényegesnek, hogy abba beleszóljon. Ha most a szülői felügyelet kérdését vetnéd fel, akkor jelzem, hogy a szülői felügyelet kérdése nem ide tartozik, hiszen a felügyeleti jog a szülőket egyformán (!) és közösen (!) illeti meg a gyermek születésétől kezdve. Ha a szülők különválnak és nem képesek közösen tovább nevelni a gyermeküket és nem képesek a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról megállapodni, akkor kérhetik a bíróságot, hogy hozzon helyettük döntést a gyermekük/gyermekeik érdekében.

A főszabály azonban a megállapodás. Az, hogy a jogalkotó a szülők megállapodását a Polgári Törvénykönyv családjogi könyvében -amely nem tekinthető hosszú könyvnek - 11 helyen rögzíti, kiemeltnek és jelentőségteljesnek értékelhető.

Megállapodás azonban csak a helyes kommunikáció és a szülők közötti együttműködés esetén tud születni.
John M. Gottman és Nan Silver is a közös könyvükben arról írnak, hogy: "A legegyértelműbb jele annak, hogy a vitatkozás (és majd a házasság) nem lesz sikeres, az, ahogy a beszélgetés kezdődik." Tehát, a helyes kommunikáció az alapja a megállapodásnak és a sikeres párkapcsolatnak is.

A szülők egymás közti kapcsolatáról egy-két gondolat

A szülők, mint pár tagjai olyan két halmaz, ami egymást kiegészíti.

Szögezzük le azt a tényt, hogy a férfi és nő kapcsolatában a nemek jogilag egyenlőek, de egyáltalán nem egyformák. Ezeket az eltéréseket el kell fogadni.

Ezen felül is vannak köztük eltérések, hiszen a pár két tagja két különböző családból jön. A két különböző családból származás azt is jelenti, hogy mindketten másképp nőttek fel, mást tanultak a világról, a párkapcsolatról, a szülők egymás közti kapcsolatáról, a gyermek neveléséről és mindenről. Természetesen lehet találni hasonlóságokat, de alapvetően abból kell kiindulni, hogy ahány ház, annyi szokás. Nem szabad azonban ezeket a szokásokat mérlegelés nélküli, kőbe vésett szabályokként tekinteni. Például: láttam olyan szülőt, akinek természetes volt az, hogy az elhasznált papírzsebkendőt eldobta a lépcsőházban, ráadásul a kicsi gyermeke szeme láttára. Ez is egy szokás, de nagyon rossz! Ezt a szokást nem szabad sem tovább folytatni, sem a gyermek számára nem szabad ezt mintaként állítani.

Tehát, a két nem különböző. Ebből eredően el kell fogadni azt is, hogy a pár másik tagja soha nem lesz olyan mint Te és nem is lehet az a célod, hogy olyanná formáld mint Te vagy. Számos kapcsolatot láttam felbomlani úgy, hogy az egyik fél azon szomorkodott, hogy hány éve ment el arra a kísérletre, hogy a másikat megváltoztassa, de ez nem sikerült. Elárulom, nem is fog! A pár két tagját úgy kell elképzelni mint két halmaz, ami kiegészíti egymást.
John M. Gottman és Nan Silver a több évtizedes kutatásaik alapján is arra jutottak, hogy a pár két tagjának nézetbeli és egyéb eltéréseiből eredő alapvető különbségekkel -- amelyek a konfliktust okozzák-- meg kell tanulni úgy együttélni, hogy közben a pár két tagja tisztelje és becsülje egymást; ugyanis csak ekkor lesznek képesek közös értelmet és célt adni a házasságuknak.

A két nem közötti eltérésről sokat tanulhatsz Kevin Leman két könyvéből, a Péntekre új én és a Péntekre új férj című műveiből.

A szülők egymás közti kommunikációjáról egy-két gondolat

Közismertnek gondolom, hogy másként gondolkodik és beszél egy nő egy férfihez képest. A kettő közti eltérések ellenére a két fél azonos anyanyelvet beszél, tehát meg lehet találni a közös hangot és közös nevezőt.

Ehhez azonban tisztában kell lenni azzal, hogy a kommunikáció csak akkor lesz sikeres, ha a két fél képes egymásra figyelni, másként képesek értő figyelemmel és türelemmel meghallgatni a másikat, és képesek a hallottaknak megfelelő választ, reakciót adni.

Az értő figyelemnek akkor van szerepe, ha a mondanivaló, kérdés érthetően megfogalmazást nyert. Sajnos, jártamban keltemben többször hallottam olyat, hogy az egyik fél nem volt képes megfogalmazni a gondolatait, nem volt képes a kérdését szavakba önteni, amire a másik fél -- érthető módon-- nem is tudott érdemben reagálni, válaszolni, csak annyit, hogy visszakérdezett mi a mondanivaló vagy mi a kérdés.

A megbeszéléshez szükség van a megfelelő időre, környezetre és hangulati állapotra is.
Megfelelő az idő akkor, ha mindkét fél csak egymásra tud figyelni. Megfelelő a környezet, ha a két fél figyelmét semmi nem vonja el a megbeszélésükről. Megfelelő a hangulati állapot, ha a felek képesek a megbeszélés során végig nyugodtak maradni azaz nem hibáztatják egymást, nem kritizálják egymást, hanem egymást kölcsönösen egyenrangúnak és tiszteletben tartva csak a probléma megoldására koncentrálnak.

A hangulati állapot vagy ahogyan Eline Snel fogalmaz belső időjárás megértéséhez javaslom, hogy olvasd el Eline Snel: Ülj figyelmesen, mint egy béka (Mindfulness-gyakorlatok gyerekeknek és szüleiknek CD-melléklettel) című könyvét. Ez a könyv nagyon hasznos nemcsak a szülő-gyermek kapcsolatban, hanem a szülők egymás közti kapcsolatában, sőt a családi kapcsolatokban is.
Az előzőn felül ajánlom "A jól működő házasság 7 alapelve" című könyvet. (Szerzői: John M. Gottman és Nan Silver)

Családtervezésről

Gondolat ébresztő a családtervezésről

A család alapja – a jogszabályaink alapján – a házasság. Házasságot főszabályként 18. év feletti személyek köthetnek egymással. (A kivételekre itt nem térek ki.) A házasság célja a gyermek(ek) vállalása. Igen ám, de ha gondos, lelkiismeretes szülő akarsz lenni, akkor a gyermek(ek) vállalása sok feltétel teljesülése után indulhat. Mi kell a gyermek vállaláshoz? (1) Normális társ, akiből szeretetteljes, őszinte, gondoskodó, odafigyelő és nemönző társ és szülő válik, egy életre szólóan. A webbeteg cikkei alapján a nárcisztikus személyiségzavarosok világát éljük és ez a cikk a többi betegről még csak említést sem tesz, tehát ez alapján roppant nehéznek gondolom a normális társ megtalálását.
(2) A gyermek számára is biztosítani kell az otthont, tehát kell egy lakhatásra, gyermek fejlődésére alkalmas lakás. Sokan nem úgy indulnak az önálló felnőtt életre, hogy a szüleiktől lakást kapnak ajándékba. Lakás vásárláshoz sok pénz kell, hiszen a vételáron és illetéken, egyéb kapcsolódó költségeken felül általában kell pénz a felújításra, berendezésre is. A lakást nyilvánvalóan fenn kell tartani.
(3) A gyermek részére a baba-kelengye vásárlása alapból nagyobb összegű kiadást jelent és azt követően a fejlődéséhez sorban kellenek a különböző eszközök (például: fellépő, kismotor, bicikli, különféle könyvek, játékok, stb.). A növekedése pedig sorozatban új ruhatár, cipő, stb. vásárlását is jelenti.
A fentieken felül nyilván a napi megélhetésre is kell pénz és a saját igényekre is (pl. könyv saját részre vagy új ruhadarab, stb.). Ekkor még nem számoltunk kirándulással vagy nyaralással, üdüléssel. A sok pénzbeli kiadást csak megfelelő fizetésből lehet finanszírozni. A megfelelő fizetés csak a megfelelő képzettség és kellő mennyiségű munkatapasztalat után érhető el, ami szintén időt vesz igénybe. Értelemszerűen húsz – huszonévesen nem lesz diplomád, minimum öt év diplomás munkatapasztalatod és saját magad által vett lakásod.

Érett felnőtt vagy?

Érett felnőtt vagy?

Rátaláltam Fejős Éva: Bébi. Bumm! - Jesszus, szülni 40 fölött? című könyvére. A Libri könyvesbolt honlapján a könyvhöz Fejős Éva azt írja, hogy „"Negyvenkilenc voltam, amikor megszületett az első és nyilvánvalóan egyetlen gyermekem, Linda. Bár környezetem felkészített rá, hogy szinte minden ismerősnek, sőt idegennek is lesz valamilyen reakciója a hírrel kapcsolatban, talán még engem is meglepett, hogy milyen mennyiségben kaptam hideget-meleget. Ez a könyv az én verzióm, de nemcsak a saját sztorimat mesélem el benne, hanem hiszek abban, hogy segíteni tudok másoknak is a gondolataimmal. Ha nem is tudom megoldani, hogy mindenki, aki szeretne, anyává válhasson, de bízom benne, az olvasóim céljainak eléréséhez kellő inspirációt nyújthatok." Éva”
Ez a könyvhöz írt pár sor már mutatja, hogy sajnos sokan éretlen felnőttek. Sok híresség vállalta a terhességet és anyaságot negyven év felett. Gyermeket akartak és végigcsinálták a terhesség hónapjait, majd az azt követő virrasztást és mindent, ami a gyermek vállalással jár. Ez nem jesszus és nem vicces, hanem épp ellenkezőleg, igen nagy bátorság és erő. Te vállalnád, végigcsinálnád, amit ők? Néhány példa: Fejős Éva 49 évesen szülte kislányát, Fehér Anna színésznő 53 évesen szülte meg kisfiát, Szulák Andrea 43 évesen szülte kislányát, Gryllus Dorka 47 évesen szülte második fiát. 

A gyermek vállalás kapcsán valamiért az a fals hit él a fejekben, hogy lehetőség szerint huszonévesen szülj gyereket. Holott ezekben az években kell tanulni, ismereteket, munka – és élettapasztalatokat, nyaralási élményeket szerezni, gyűjteni, mert később, gyermek mellett erre csak korlátozottan lesz lehetőséged. No és persze, legyen miről beszélni, mit tanítani a gyermekednek. A saját otthon megteremtése is feladat. A gyermek vállalásához pedig meg kell találni a megfelelő párt is.

Egyperces írások a gyermeknevelésről

"Magad légy olyan, mint amilyennek fiadat lenni szeretnéd."

(Deák Ferenc mondása Eötvös Károlynak, aki elvitte a fiát a nagy emberhez és a bemutatás során elmondta, hogy milyen embert szeretne nevelni belőle.)

gyermek élő tükörkép

A gyermek élő tükörkép

1. A gyermek a szüleinek és a gyermekkel közvetlenül kapcsolatban álló személyeknek az élő tükörképe, azaz a gyermek ezeknek a személyeknek a tetteit és közléseit tükrözi vissza. (Eleinte véletlenszerűen, majd a kor előrehaladtával az ily módon kapott minták alkalmazása némileg tudatosodik.)

2. A gyermek elsősorban a szüleire reagál, vagyis: ha a szülő szorong/fél, a gyermek is szorong/fél, ha a szülő nyugodt és mosolyog, akkor a gyermek is nyugodt és mosolyog, ha a szülő fintorog, akkor a gyermek is fintorog, stb. a sor szabadon folytatható.

A gyermek nagyon érzékeny lény és mindent érzékel a szüleitől és a vele kapcsolatban állóktól –ez a röviddel a születés utáni időben erősebb, később gyengül– azaz érzékeli a szülő hangulatát, hanglejtését, mimikáját, szándékát, érzelmeit (nyugodt, ideges, stb.), stb. és ezekre is reagál és másolja is.

3. A gyermek mivel mindent tanul a világról, ezért mindent el kell magyarázni neki és mindenre fel kell készíteni. (Például: ha orvoshoz kell vinni, akkor előtte otthon is el kell mondani neki, hogy mi fog történni, hogy a vizsgálat esetleg kellemetlen lehet, de a gyógyulás miatt ennyit el kell viselni. A további részletekre itt most nem térek ki, gondolom érthető így is.)

A szülőnek kell a döntéseket meghoznia és neki kell irányítania a gyermeket és nem fordítva – a szülő a felnőtt. Emellett a gyermek véleményét korára és érettségére figyelemmel a szülőnek tekintetbe kell vennie.

érzelmi nevelés, érzelmi intelligencia

Mitől válik gyermeked érzelmileg intelligenssé? 

Mi az érzelmi intelligencia? Az érzelmi intelligencia (EQ) az érzelmekkel kapcsolatos képességek és készségek mérési módja, hasonlóan az értelmi képességeket és készségeket mérő IQ-hoz. Az érzelmi intelligencia nem más, mint 1./ a saját magunk és mások érzelmeinek felismerése, megnevezése, megértése; és 2./ az érzelmeink, gondolataink és tetteink közötti összefüggések megértése; és 3./ az érzelmek kezelésének, kontrollálásának a képessége, valamint a nem kívánatos érzelmi állapotok befolyásolása a kívánatosabb érzelmi állapotok irányába (pl. idegesség esetén megnyugtatás).

A gyermek érzelmi intelligenciájának a fejlődése és fejlesztése egy éveken át tartó tanulási folyamat, amelyet Te mint szülő tudsz irányítani. Hogyan? Az első és legfontosabb az, hogy felismerd, hogy a gyermeked közlése, megnyilvánulása és viselkedése mögött milyen érzelem áll. Ha azonosítottad a gyermeki érzelmet (túláradó öröm, csalódottság, düh, félelem, szorongás, stb.), akkor ezt a gyermek számára is meg kell nevezni, tudatosítani benne, hogy Ő is tudja éppen mi zajlik a belső világában. Ha mindketten azonosítottátok, nevén neveztétek az adott érzelmet, akkor tudod Te szülőként megmutatni, hogy az adott érzelmet Te miként kezeled, Te hogyan reagálsz az adott érzelemre. Például: hogyan oldod a gyermek szorongását, miként vigasztalod meg, ha Te ideges vagy miként nyugtatod meg magad – ezt a módszert fogja a csemetéd is alkalmazni. Az érzelmi intelligencia során különösen fontos, hogy soha ne ess abba a hibába, hogy lesöpröd, semmisnek nyilvánítod a gyermeked érzelmeit. Gondolj itt például arra a szülői hibára, hogy a gyermek sír, amire a szülő nyűgösen rávágja, hogy: „Ne sírj!”; ez árt a gyermeknek, hiszen ezzel a rövid mondattal arra készteted a gyermeked, hogy fojtsa vissza az érzelmeit - amit amúgy lehet, hogy épp szavakba sem tud önteni - mert Te nem ismered el a gyermek érzelmeit és ráadásul a sírás okára sem adtál választ, megoldást.

Eredményes az érzelmi fejlesztés és sikeres a szülő - gyermek kapcsolat akkor, ha a szülők tisztában vannak a gyermek érzéseivel, ezeket az érzelmeket a gyermek felé is megnevezik és elismerik azok jogosságát, segítenek a gyereknek, hogy maga is megnevezze a saját érzelmeit, a gyermeket együttérzően meghallgatják. Ebben a folyamatban szorosabb kapcsolat alakul ki a szülő és gyermek között, és ennek során lehet megoldást adni az érzelem mögött meghúzódó helyzetre, feladatra, problémára.

A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei

Ajánló

Sokat segít gyermekünk korai fejlesztése során, ha tudatosan, felkészülve állunk hozzá. Ezzel kapcsolatban javaslom elolvasni Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei c. könyvének 6. fejezetét A szocializáció mint kommunikációs folyamat - a személyiségzavarok kommunikációs eredete címűt. Ebből megtudhatod, hogy mire figyelj már az újszülöttel, csecsemővel való kommunikáció során, hisz szülőként nap mint nap a gyermekkel való foglalkozáskor egy életre szóló nyomot hagysz gyermekedben. Ha már szülő vagy, akkor is hasznos lehet ez a fejezet a számodra.

A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei

Könyv Ajánló
Gerlinde Ortner: Gyógyító mesék (3-7 éves gyermekeknek)
Gerlinde Ortner: Új gyógyító mesék

Segítsd gyermekedet gyógyító mesékkel!

A Gyógyító mesék c. kötetben a szerző célja a szülő és gyermek együttes segítése abban, hogy hogyan ösztönözze helyesen a szülő a gyermeket, hogyan értse meg a szülő a gyermeke problémáit és a szülő ne erősítse meg a téves gyermeki magatartást. A kötet meséken keresztül ad megoldást, segítséget. Minden egyes mese mellé a szülőknek külön útmutatót is ad, ezért a szülőnek először ezt az útmutatót kell elolvasnia, hogy helyesen és hatékonyan tudjon a mese révén gyermekének segíteni.
Ez a kötet mesékkel segít a következő problémákon, Ha a gyermek:
- nem akar aludni
- rosszat álmodik
- fél a kutyától
- fél a fogorvostól
- húzza az időt
- rendetlen
- hazudós
- csúnyán beszél
- engedetlen
- rágja a körmét
- éjjel bepisil
- dadog
- nem akar ottmaradni az óvodában
- nem akar enni
- zavarja a tanítást
- ha a gyereket gúnyolják
- ha a gyereknek agresszív hajlamai vannak
- ha a testvérek marakodnak
- ha a gyermek nem talál társakat, barátokat
- ha környezetvédelemre akarjuk a gyermeket tanítani
- ha a gyermek találkozik a halállal.

Ne feledjük, hogy a gyermek az őt ért problémákat a játékában is megmutatja (lsd. Kovásznai Kató: Mit játszik a gyerek? c. könyvét) és a mintákat az őt körülvevő közvetlen személyi környezetből másolja.

A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei

Könyv Ajánló
Gerlinde Ortner: Gyógyító mesék (3-7 éves gyermekeknek)
Gerlinde Ortner: Új gyógyító mesék (iskolásoknak)

Segítsd gyermekedet gyógyító mesékkel!

Az Új gyógyító mesék c. kötettel a szerző szintén segítséget nyújt a különféle élethelyzetekre. Minden egyes mese mellé a szülőknek külön útmutatót is ad, ezért a szülőnek először ezt az útmutatót kell elolvasnia, hogy helyesen és hatékonyan tudjon a mese révén gyermekének segíteni. A kötet meséken keresztül segít például abban, hogy a gyermek mértékkel tévézzen, hogyan fogadja el a fogyatékkal élő osztálytársát, hogyan dolgozza fel a kudarcot, a csalódást, a vereséget.

Ne feledjük, hogy a gyermek az őt ért problémákat a játékában is megmutatja (lsd. Kovásznai Kató: Mit játszik a gyerek? c. könyvét) és a mintákat az őt körülvevő közvetlen személyi környezetből másolja.

nevelés következménye

Milyen felnőtt lesz a gyerekből?

Minden gyermek neveléséhez sok türelemre, megértésre, odafigyelésre és végtelen szeretetre van szükség. A gyermeket mint az általad és a párod (házastársad, élettársad) által teremtett életet meg kell becsülni.
Megbecsülni azt jelenti, hogy vigyázol rá, véded, gondoskodsz róla, odafigyelsz rá, szeretettel veszed körül és nem teszel semmi olyat, amellyel a gyermeknek bármilyen módon ártanál. Sokakban sajnos az a téves elképzelés él, hogy azért mert szülők bármit tehetnek gyereknevelés címén. Ez nagyon nagy tévedés. Tilos a gyermeket bántani, elhanyagolni. A webbeteg.hu cikke szerint: "A bántalmazással, uralkodni akarással a felnőtt gyakran saját frusztrációját, napi kudarcélményeit vezeti le, az a saját pszichés tüneteinek, kóros személyiségének leképezése. Amennyiben a probléma orvosi vonatkozásait nézzük, ezen okként szereplő tünetek, problémák enyhítése lehet célkitűzés."  A webbeteg.hu másik cikke arról ír, hogy: "Az elhanyagolt gyermekek közül négyszer többen szenvednek mentális betegségekben". 
 
Alaptörvényünk szerint “Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.” Hogyan és miként tud ez megvalósulni? Szülőként szükséges  önkritikát gyakorolni és saját cselekedeteidben egészségesen kételkedni: helyes-e az a példa amit a gyermeknek mutatsz (?), ha Veled így bánna valaki, ahogyan Te a gyermekeddel az elfogadható lenne-e a te számodra (ha nem, akkor nyilván változnod és változtatnod kell). Az önkritikán kívül szükséges átgondolni, hogy milyen példát akarsz a gyermekednek mutatni, amit ő kövessen (?) és milyen felnőtté kívánod nevelni.

Film ajánló

Kit és Kate - a HeyKids csatorna rajzfilm sorozata Elérhető Youtube-on.
Kit és Kate két cica, akiket kalandjain keresztül tanítanak a szüleik. Nagyon hasznos mese! A két cica a sorozat minden részében először maga próbálja megoldani az adott helyzetet és mivel kísérletük nem vezet sikerre, ekkor mindig megjelenik álruhában vagy anya vagy apa és rávezeti a két cicát a helyes útra. A két cica a tanítás végén mindig felismeri, hogy anya vagy apa segített nekik. Például: a Szafari kaland című rész arra tanít, hogy csak felkészülten szabad elindulni; a Ki a főnök részben apa rávezeti Kit-et arra, hogy nem az a jó főnök, aki a saját akaratát mindenkire ráerőlteti és mindenre tekintet nélkül érvényesíti, hanem figyelembe kell venni és hasznosítani a beosztottak javaslatait; az Utánozó kacsák című részben anya arra tanítja a két cicát, hogy fontos a példamutatás, méghozzá jó példát kell mutatni; a Forró nyomon című rész a türelemről, az értő figyelmes meghallgatásról és a részletek összekapcsolásáról szól, a Felvétel! című rész az ígéret betartását tanítja meg, a Kutyafodrászok részben a két cica mint testvérek azt tanulják meg, hogy osztozzanak a dolgokon és így mindenki kivitelezheti amit szeretne; a Bogaras kaland című rész arra tanít, hogy másokkal is úgy bánjanak, ahogyan a saját magukkal való bánásmódot másoktól elvárják. Az előző példákon felül a két cicának még számos kalandban van része, érdemes velük tartani!

Borka és a varázsruha -- magyar televíziós rajzfilm
Elérhető Youtube csatornán keresztül.
A főszereplő kislány Borka, a mese részeken keresztül nagyon jól rávilágít arra, hogy milyen ismeretekre, tudásra van szüksége, amiket sajnos nem a szüleitől kap meg. A szükséges ismereteket, tudást a dédmamájától örökölt varázsruhája segítségével szerzi meg. A varázsruha segítségével a rokonai életének azon pillanataiba nyer betekintést, amik segítenek Borkának az adott helyzete megoldásában. Például: hogyan vallja be az édesanyjának, hogy eltörte anya nyakláncát és hogyan kérjen bocsánatot; hogyan teremtsen kapcsolatot másik kisgyermekkel és ebből hogyan legyen barátság.

Bing nyuszi -- animációs mese sorozat
Elérhető Youtube csatornán keresztül.
Nagyon hasznos mese sorozat! Minden egyes rövid részben a főhős nyuszi tanul valamit és a mese végén összefoglalja mi történt és levonja a tanulságot. Követendő példa a mese sorozatban az, hogy a nehézségek során a felnőttek a gyereket sosem szidják meg és sosem hibáztatják. Helyette mindig születik mindenki számára megnyugtató megoldás. Például: az egyik részben Bing nyuszi és Koko a nyuszi lány összevesznek a játék koronán és a civakodás közben eltörik. Flop -- aki Bing nyuszi nevelője -- egyiküket sem szidja meg, nem hibáztatja, hanem elegáns módon a két gyermeket bevonva új, méghozzá két koronát készít, mindkét gyermek legnagyobb örömére és megelégedésére.

Nanny McPhee -- A varázsdada
Ez egy angol-francia családi vígjáték, amelyben -ha a néző jól figyel- a gyermeknevelés 5 leckéjét sajátíthatja el, megvilágítást nyer a szülő-gyermek közti kommunikáció fontossága és az, hogy a párválasztás igazi érzelmeken kell alapuljon.

Fresh off the boat -- magyarul az Amerika Huangjai címet kapta
Véleményem szerint A Huang család élete Orlandóban cím jobban kifejezné a tartalmat.
Az 5 évadot megélt sorozatban érdemes megfigyelni, hogy a szülők egymás előtti titkolózása és téves kommunikációja okoz többször bonyodalmat. A szülők azonban utóbb mindig megbeszélik egymással, hogy ki mit érzett és miért tett úgy ahogyan. A sorozatot így írták meg, nyilván. Az életben azonban célszerű a szülőknek mindig a konkrét felmerülő kérdést megbeszélniük egymással, majd közösen dönteni és a közös döntés szerint cselekedni.


How I met your mother -- magyarul az Így jártam anyátokkal címet kapta
A kilenc évadot is megélt vígjáték valójában évadokon keresztül arról szól, hogy a főszereplő Ted Mosby hogyan kereste a nagy Őt és a nagy Ő előtt kikkel találkozott. Nem árulok zsákbamacskát, a sorozat végére a nagy Ővel végre találkozik, aki a felesége lesz és gyermekeket vállalnak.
A jelen rovatban kiemelném ebből a sorozatból, hogy Lily és Marshall amikor a gyermekvállalás mellett döntenek, megkezdik a felkészülést a gyermek érkezésére és nevelésére. Rengeteget olvasnak és közösen megbeszélik a gyermekkel kapcsolatos nézeteiket.
Ha végignézted a sorozatot akkor a könnyed kikapcsolódás után célszerű az alábbiakra is gondolnod:
Érdemes megvizsgálnod, hogy a szereplők közül kit tartanál jó szülőnek, melyik szereplő szülői mintája követendő egy gyermek számára. Szülői mintaként helyesled-e azt, hogy a szülők esténként a bárban alkoholt szürcsölve töltik az idejüket? Ez lenne az a követendő példa, amit a gyermekednek szánsz?

Mobirise

Könyvajánló

Adele Faber - Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje - Gyakorlati tanácsok a sikeres szülő-gyerek kapcsolathoz

Cecilia Chrapkowska - Agnes Wold: A svéd módszer - Babavárás és csecsemőgondozás

Eline Snel: Ülj figyelmesen, mint egy béka - Mindfulness-gyakorlatok gyerekeknek és szüleiknek CD-melléklettel

Fejős Éva: Bébi. Bumm!

Gerlinde Ortner: Gyógyító mesék avagy hogyan segítsen a szülő a gyermeknek a félelem és agresszió leküzdésében

Gerlinde Ortner: Új gyógyító mesék avagy hogyan segítsen a szülő a gyermeknek a konfliktusok, a félelem és a bizonytalanság leküzdésében

John Gottman és Joan DeClaire : GYEREKEK ÉRZELMI INTELLIGENCIÁJA , Nevelés szívvel-lélekkel

John M. Gottman - Nan Silver: A jól működő házasság 7 alapelve - Gyakorlati útmutató az USA első számú párkapcsolati szakértőjétől

Kevin Leman:
Péntekre boldog család
Péntekre új én
Péntekre új tinédzser
Péntekre új férj
Segítség, akaratos a gyerekem!
Gyereknevelés egyedülálló módon (Egyszülős családban is boldogan)

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei - Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket?

Nigel Latta: Szeress szívvel, nevelj ésszel!

Simone Cave – Dr. Caroline Fertleman: Az okos baba

A jelen honlapra minden jog fenntartva © Szekeresné Dr. Zsák Krisztina

Mobirise